2006.nyarán a tartós kánikulai időszakban egy végtelenül kimerült galambot találtam az udvarunkon. Óvatosan megfogtam és vittem a gazdinak. Már csak néhány lépés választott el az ajtótól, amikor kilépett a gazdi, és ahelyett, hogy nyújtotta volna a kezét, mint máskor az apportért, elkiáltotta magát: ereszd!

Nem értettem a dolgot, de elengedtem a galambot, aki a nyitott ajtón besétált a lakásba és a szekrény alatt pihegett tovább.

Kis várakozás után a gazdi kivette onnan és egy ládát nevezett ki galambdúcnak. Ebben éldegélt a kis galamb. Evett, ivott, de ha a gazdi kivette onnan, néhány perc múlva már ment is vissza a helyére.

Időnként az udvaron is megpróbáltuk, hátha hazarepülne, de újra visszatért a dobozába.

Fáradozásunk sikerrel járt. Egy napon a kis galamb néhány perces szárnypróbálgatás után elég erőt érzett magában a repüléshez.

Ezt sikerült megörökíteni. Klikk ide!